Hazar Flameheart

Teljes név: Hazar Flameheart

Faj: főnix

Foglalkozás: őrző

Kor: 2000 év körül

Magasság: 190 cm

Súly: 100 kg

Szemszín: királykék

Hajszín: ébenfekete

Apja: -

Anyja: -

Testvér: -

Pár: -

Különleges képesség: alakváltás, tűz irányítása, hamvakból feltámadás stb...

Jellem: ravasz, kimért, udvarias, de szeret piszkálódni

Életrajz:
Fogalmam sincs róla, hogyan, vagy pontosan mikor születtem. Fogalmam sincs, hogy valójában hol, mikor kezdődött az életem, hogy mindig is főnix voltam-e. Egy földalatti kamrában ébredtem, vagy születtem, nem is tudom… Hideg volt. A kamra falai rettenetesen magasra nyúltak, nem láttam a plafont. A kövek kormosak voltak, mintha hatalmas tűz pusztított volna ott nem sokkal azelőtt, de még ennek ellenére is láttam azokat a különös jeleket. Kusza vonalak. Egyetlen fáklya égett egy átjáró mellett, ahonnan friss levegő jött az áporodott kamrába. Másfél méter magas kőoltáron feküdtem a hátamon, anyaszült meztelenül. Fogalmam sem volt róla, és a mai napig sincs, hogy hogyan kerültem oda, vagy mit kerestem ott. Az alapterülete alig lehetett két-három négyzetméter. Nem féltem, de nem is akartam ott maradni egy perccel sem tovább. Elindultam az átjáró felé, ami egy hosszú, lassan emelkedő, szűk alagútba vezetett, vaksötéten ásított rám, mintha el akarna nyelni. Elindultam, bár fogalmam sem volt róla, hogy hová vezet az út. Nagyon sokáig gyalogoltam, persze lehet, hogy csak nekem tűnt hosszúnak, és valójában tíz percig sem tartott az egész.
Amint magamhoz tértem, mintha rögtön öntudatomra is ébredtem volna. Ösztönösen ráéreztem arra is, hogyan tudom irányítani, befolyásolni, sőt, saját magam generálni a lángokat. Kimásztam a homok alól a perzselő hőségbe, a tenyeremet és a térdemet égette a forró homok, engem pedig szinte a földre taszított a meleg. Akármerre néztem, mindenütt csak homok, homok és pusztaság, ameddig a szem ellátott. Egy icipici pont voltam a végtelen sivatagban, mégis felálltam és elindultam.
Fájt minden tagom, a bőröm leégett, úgy éreztem magam, mint egy darab száraz gally a tomboló tábortűzben… amíg rá nem jöttem, hogy én magam vagyok a tábortűz. Amint tudatosult bennem, a testem összerándult, a megégett bőröm sistergett, mintha jéghideg víz alá löktek volna hirtelen. A homok kavargott körülöttem, tűz csapott fel a semmiből, a bőröm hirtelen gyógyulni kezdett, a kín megszűnt… azt hiszem, csak akkor születtem meg igazán. Átváltoztam. Az első városig repültem, nem tudtam, hol vagyok, vagy kik azok az emberek, akik láttak leszállni, majd visszaváltozni, de istenfélő tisztelettel köszöntöttek.
A tűz őrzője lettem, én vagyok a fényes tábortűz a magányos, sötét éjszakában, a soha el nem pusztuló örök hamvadó, aki a halálával válik egyre erősebbé.